„Mottóm: A megelőzés és a betegségek korai diagnosztizálása“


 
 

dr Thoman András

dr. Thoman András

Curriculum vitae

Bemutatkozás:

1978. március 31-én születtem Budapesten. 2004-ben diplomáztam a Szent Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen (mai Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara). Orvosi pályafutásomat a budapesti Uzsoki utcai Kórházban kezdtem, ezt követően 2010-ben urológiából szakvizsgát tettem, illetve az Európai Urológus Társaság követelményeinek megfelelő képesítést szereztem meg. 2006 óta tagja vagyok az angol orvosi kamarának, azóta rendszeresen, több alkalommal jártam az Egyesült Királyságban, szakmai tapasztalataim bővítése érdekében. 2016 óta urológus konzultáns főorvosként dolgozom Angliában. Tagja vagyok a Magyar Urológus Társaságnak és az Európai Urológus Társaságnak. Jelenleg Budai Egészségközpontban, a gödöllői Santemed Klinikán, a hatvani MC60 magánklinikán, valamint HT Medical magánklinikán dolgozom urológusként, ahol egynapos urológiai-sebészeti műtéteket is végzek. Szakmai érdeklődésem a sürgősségi betegellátásra is kiterjed az Országos Mentőszolgálat közreműködő orvosaként.

Szakmai érdeklődés:

  • Urológiai daganatok korai felismerése és kezelése, húgyúti kövesség és kezelése, Férfi és női vizeletürítési zavarok kivizsgálása, kezelése
  • Urológiai betegségek ultrahangos diagnosztikája
  • Húgyúti gyulladások korszerű kezelése, férfi merevedési zavarok kezelése

Nyelvtudás:

  • Angol felsőfok

Szakmai Társasági tagság:

  • Angol Orvosi Kamara  -  General Medical Council / 6156475
  • Európai Urológusok Társasága / EAU-11330
  • Magyar Urológusok Társasága
  • Magyar Orvosi Kamara / 64427


Szakmai végzettség:

  • 2010 június / Állami szakvizsga – Urológus szakvizsga
  • 2009 december / Fellow of EBU – európai szakvizsga
  • 2004 szeptember / Szegedi Tudományegyetem – Általános Orvos

Egyéb végzettségeim:

  • 2007 - IELTS– Nemzetközi Angol Nyelvvizsga - felsőfok
  • 2002 - PROFEX – Orvosi angol szakmai nyelvvizsga - középfok
  • 1994-96 és 2002-2004 - Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola – Vadászkürt
  • 1996 - Batthyány- Strattmann László Egészségügyi Szakközépiskola – Általános ápoló és asszisztens

     

Egyéb képzések:

  • 2013 - BLS képzés
  • 2008 - ACLS, PALS  - Egyesült Királyság
  • 2005 - Vértranszfúziós továbbképzés

     

Publikációk és előadások:

  • European Surgical Research: Generalized and Local Circulatory Disorders Differentially Affect the Microcirculation of the Different Layers of the Rat Small Intestine, 2002. 
  • 1) Dél-Magyarországi Gyermekgyógyászati Konferencia: Újszülöttek életkilátásai gasztrointesztinális fejlődési rendelleneségekben, Orosháza, Hungary, April 2004. 

  • 2) Multivisceralis műtétek és az intraoperatív ultrahang szerepe, Budapest, October 2010. 

  • 3) Idegentest a penisben (vaselin granuloma and kezelése), Budapest, October 2011. 

  • 4) Nephron kímélő technikák a vesedaganat kezelésében, Budapest, December 2012. 

  • (1 egyetemi oktatási segédlet az orvostanhallgatók számára ( Sebészeti Műtéttani Intézet – Szeged), 2 tudományos előadás és 4 poszter bemutatás.)
     

Tudományos tevékenység:

  • Szegedi Tudományegyetem, Sebészeti Műtéttani Intézet 2001-2004

Urológiai műtétek, melyeket önállóan végzek: 

Circumcisio, Freulotomia, Atheroma excisio, Hydrokelectomia, Magas castratio , Spermatocele resectio, Cystoscopia +/- TUR (hólyagdaganat lemetszése), TURP, URS +/- laser kőeltávolítás/zúzás., JJ stent felhelyezés/eltávolítás, Suprapubikus katéter behelyezése (Epicystostoma) UH és Cystoscopia ellenőrzés mellett, Hólyagkőzúzás, Urethrotomia interna, TRUS prosztata biopszia 
 

Tanulmányutak 1998 és 2018 között:

(London, Gatwick, Derriford, Plymouth, Rotherham, Leicester, Doncaster, Leeds University Teaching Hospital, Royal National Orthopaedic Hospital, London - Department of Neurourology, Bristol Urological Institute – Southmead Hospital, Stockport NHS Foundation Trust, Royal Stoke University Hospital, Wrightington, Wigan and Leigh NHS Foundation Trust, Great Western Hospital NHS Foundation Trust, Swindon)

Hobbi:

Világ Orvosok Zenekara tagság 2009 óta- World Doctors’ Orchestra, mint vadászkürtös és www.world-doctors-orchestra.org az Európai Orvosok Zenekara tagság 2006 óta - European Doctors’ Orchestra, valamint egyik szervezője a 2016-os budapesti jótékony célú koncertnek www.europeandoctorsorchestra.com

dr. Thoman András

 

 



Mivel foglalkozik az urológia?


Az urológia területéhez tartoznak a vesék, herék, a mellékhere, a prosztata, húgyhólyag, húgycső valamint az ondóhólyag megbetegedései, melyek diagnosztizálásával és gyógyításával az urológus foglalkozik. Sok esetben azonban ezeket a betegségeket csak megfelelő laborvizsgálatokkal, illetve ultrahangvizsgálattal lehet felismerni.

Az urológiai betegségek tünetei sokfélék lehetnek, a férfi számára komoly kellemetlenségeket okozhatnak.  A prosztata megnagyobbodás például gyakori, sürgető vizelési ingerrel jár, de vizeletürítési nehézség, valamint vizeletelakadás is jelentkezhet. A prosztata gyulladása sok esetben lázzal, hidegrázással is járhat, illetve sokszor a gátnál, a heréknél, illetve a deréktájnál is jelentkezhet fájdalom. Az urológia emellett a potenciazavarok kivizsgálásával is foglalkozik. Mindenképpen forduljon urológusunkhoz amennyiben a herében, hímvesszőben elváltozást, fájdalmat észlel, vagy vizelési panaszai vannak, illetve véres vizelet jelentkezik.

50 év felett javasolt évente részt venni urológiai szűrővizsgálaton, valamint 45 éves kor felett is javasoljuk, ha a családban prosztatadaganat fordult elő. A szűrővizsgálat segítségével lehetővé válik a prosztata esetleges rosszindulatú elváltozásainak időben való kiszűrése! A  herét érintő tünetek esetén ultrahangvizsgálatot is végzünk a diagnózis felállításához.

Leggyakoribb urológiai betegségek
és problémák:

  -  Húgycsőgyulladás, húgyhólyag-gyulladás

  -  Prosztata megnagyobbodás  

  -  Húgyúti fertőzések

  -  Vese-, húgyvezeték- és hólyagkövesség

  -  Vese daganat, hólyag daganat

  -  Prosztata daganat, here daganat

  -  Potenciazavar, férfi meddőség és kivizsgálása

  -  Nemi úton terjedő betegségek

  -  Vizelettartási problémák

Milyen panaszokkal, tünetekkel, betegségekkel kereshetik fel urológiai magánrendelésünket?

  -  Vizelési panaszok, nehézvizelés, vizeletcsepegés, vérvizelés kivizsgálása

  -  Húgyúti fertőzések, hólyaghurut, felfázás, prosztatagyulladás

  -  Vesekövesség, derékfájdalom, egyéb húgyúti kövesség

  -  A férfi szexualitás panaszai, merevedési problémák, termékenységi zavarok

  -  Rákszűrés /prosztata, vese, húgyhólyag, here/

Az urológus - mindkét nem esetén - a húgyúti, a húgyhólyag, a vesék, a vesemedence, a nemi szervek húgyúti közös szakaszaival foglalkozik, mely a férfiaknál kiegészül a prosztata és a herék vizsgálatával.

Nálunk nem kell órákat várakoznia a páciensnek, hiszen előre egyeztetett időpontra érkezik rendelőnkbe, ahol kellemes, bizalmas légkörben várjuk.

Hogyan készüljön fel az urológiai vizsgálatra?

Az urológiai vizsgálatra lehetőleg telt hólyaggal érkezzen, és ha van, hozza magával korábbi leleteit, vizsgálati eredményeit.

Az urológiai vizsgálat menete

Az urológiai vizsgálat első felében az urológus megkéri a pácienst, hogy beszéljen tüneteiről, panaszairól, illetve arról, hogy családjában volt-e már urológiai betegség. Ezután következik a fizikális vizsgálat, amely során az urológus szakorvos képet tud alkotni az egyes szervek egészségi állapotáról. Amennyiben szükséges, további vizsgálatokat rendelhet el (laborvizsgálat, ultrahang, CT, MRI ). A kezelés megbeszélése után az urológus kontroll időpontot jelöl ki szükség esetén.

Női beteg az urológusnál

A leggyakoribb női urológiai problémák közé tartozik a hólyaggyulladás (hólyaghurut), vesekövesség, az inkontinencia, a hólyagsérv, valamint a hólyag diszfunkció és a gombás fertőzés. A húgyszervek betegsége számos kellemetlen tünettel járhat együtt, a hólyaggyulladás leggyakoribb tünetei közé tartozik a gyakori vizelési inger, láz, alhasi fájdalom. A vizeletürítést égő, csípő érzés kíséri, erős fájdalommal jár, a vizelet zavaros, súlyosabb esetben véres is lehet. Vizeletelcsepegés kialakulását okozhatja nőknél a terhesség, a hüvelyi szülés közben létrejövő medencefenéki sérülés, a menopauza, elhízás, húgyúti fertőzés.

 

 
 
 
 
 

Urológiai panaszok:

Vizelési panaszok, nehézvizelés,
vizeletcsepegés, vérvizelés

Gyenge vizeletsugár, gyakori, hirtelen vizelési inger, éjszakai nyugalmat megzavaró vizelési inger kivizsgálása és kezelése

Akaratlan vizeletvesztés, vizeletcsepegés vizsgálata és kezelése

Fájdalmatlan vérvizelés kivizsgálása

Húgyúti fertőzések, hólyaghurut,
ún. felfázás, prosztatagyulladás

Egyszeri vagy visszatérő 'felfázás', kínzó vizelés,
véres vizelet kivizsgálása és kezelés

Vesekövesség, derékfájdalom,
egyéb húgyúti kövesség

Vese, vesevezeték és a húgyhólyag kövességével járó megbetegedések és
panaszok vizsgálata és kezelése, megelőzési tanácsadás

A férfi nemi szervek betegségei

A hímvessző, a herezacskó, a herék elváltozásainak gyógyszeres és sebészeti megoldása

A férfi szexualitás panaszai, merevedési problémák

 Merevedési zavarok okának vizsgálata és gyógyszeres kezelése




Elérhetőségeim:

Mobil: +36 30 270 1132

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

Rendeléseim:

HÉTFŐ:
Budai Egészségközpont Váci úti telephely
Budapest, XIII. ker. Váci út 135-139.
www.bhc.hu

KEDD:
Medicalcenter 60
Hatvan, Kisfaludy u. 17.
www.mc60.hu

SZERDA:
Egészmás Egészségügyi Központ
Vác, Széchenyi István utca 10-12.
www.egeszmas.hu

CSÜTÖRTÖK:
HT Medical Klinika
Budapest, XVII. ker. Pesti út 177.
www.htmedicalcenter.hu

PÉNTEK:
Santemed Klinika
Gödöllő, Remsey krt. 21.
www.santemed.hu

 

Kérjük az urológiai vizsgálatra telt hólyaggal érkezzenek!